V.G.: A modern módszertanok és technológiai eszközök felkutatása és megismerése kitartó munkával sikeres volt, de az adaptálás sokkal nehezebb feladat – ehhez külön munkacsoportokra lenne szükség nemcsak regionális, hanem országos szinten is. A hazai edzőktől tudom, érezhető a romló tendencia a sportolni vágyó gyerekek állapotát illetően. Egyre többen nőnek fel csonka családban, kellő figyelem nélkül, keveset mozognak, rosszul étkeznek. Emiatt egyre több túlsúlyos, magas vérnyomásos, mentálisan terhelt fiatal kerül a rendszerbe. Éppen ezért nem értek egyet azzal, hogy sportnemzetnek nevezzük magunkat, miközben a társadalom egészségi állapota az Európai Unió sereghajtói között van. Ráadásul nagyon nehéz szorgalomra és kitartó munkára ösztönözni a gyerekeket, ha látják: Magyarországon a legfelsőbb szinteken nyíltan történik a szabályok kijátszása, be nem tartása. Emlékszem, serdülő fiúkkal edzőtáboroztunk Svédországban – a helyi edzők nem értették, miért nem futnak a mieink a vonalig. Ott nem szokás csalni, itthon viszont sokszor természetes. Meggyőződésem, hogy sokkal fenntarthatóbb és valóban közös cél egy egészséges társadalom építése, mint az éremtáblázat fényesítése. Dániában például Fie Udby Erichsen evező orvosi tanulmányai mellett készült fel az olimpiára, majd nyert ezüstérmet. Amikor Coubertin báró megálmodta az olimpiai eszmét, szerintem pontosan az ilyen teljesítményeket tartotta igazán értékesnek – noha Dánia a maga 214 olimpiai érmével Magyarország mögött áll az örökös táblázatban.